Készen állsz belépni a művészet kapuján?

Az 5 napos jobb agyféltekés rajzolás egy olyan program, amivel az alkotó képességed olyan szintre emelheted, ahol egy egészen más világ fog a szemed elé tárulni!

A program 100%-ban a Betty Edwards által megalapozott módszer tematikáját követi, az általa képesített és minősített oktatóval.

Az 5 nap alatt nem képekről fogsz másolni tanulni, hanem mindent valódi/élő modellek alapján a 3 dimenziós térből fogsz rajzolni. Ez lényegesen nagyobb kihívás, mint referencia képről alkotni.

Ehhez a teljes megfigyelőképességed egy magasabb szintre kell emelned, amit nem csak az alkotásban kamatoztathatsz.

Így a zseniális rajztudáson túl kapsz még valami mást is:

Megmutathatod a világnak, hogy TE ki vagy és hogyan látod!

Kezdd azzal, ahova mások hosszú úton jutnak el!

Az 5 nap alatt a jobb agyféltekés rajzolás által olyan képességek birtokába jutsz, amivel könnyedén fogod leképezni papírra a körülötted lévő világot, úgymint

  • Tárgyakat, csendéleteket

  • épületeket, tájakat

  • embereket, állatokat

  • és amiről mindenki azt tartja, hogy az egyik legnehezebb feladat: a végén Önmagadat tükörből!

A rajzos feladatokon keresztül nem pusztán rajztechnikákat, hanem egy olyan új látásmódot sajátítasz el, amelynek áldásos hatásait életed más területein is hasznosíthatod.

Segít abban, hogy elszakadj a korábbi megrögzött sémáidtól és új megoldások felé tekints!

Gyere el és fejleszd magad, mert az alkotás

  • nem csak az alkotásban növeli a kreativitásod!

  • mindennél jobban kikapcsol és kiegyensúlyoz!

  • jelentős mértékben növeli az önbizalmad és a magabiztosságod!

  • számos kutatás bizonyította, hogy az alkotás a boldog élet egyik fő forrása! Használd ki!

0% az esélyed a kudarcra

Akik elvégezték az 5 napos jobb agyféltekés rajzolás programot kivétel nélkül, képesek voltak a fentebb látható szintre emelni a rajztudásukat. Akkor is ha előtte soha nem próbálkoztak az élő, valódi modellekről való alkotással.

Erre garancia az  eredeti módszer autentikus oktatása, és a módszer megalkotója által képesített oktató célirányos segítsége.

2018. Szeptember 12-16., Budapest

2018. Október 3-7., Budapest

2018. November 14-18., Budapest

2018. December 12-16., Budapest

FONTOS TUDNIVALÓ A SIKERED ÉRDEKÉBEN!

Élő modellekről alkotni sokkal összetettebb és több figyelmet igénylő feladat, mint egy képről rajzolni!

A módszer megalkotója Betty Edwards alapvetően egy művészeti főiskolán fejlesztette ki a módszert olyan diákok segítségével, akik már rendelkeztek valamilyen szintű rajzképességgel.
Azaz nem a pálcikaembertől indultak!

Alapvető rajzképességbeli problémákkal küzdőknek ajánlott elvégezni előtte egy 4 napos Grafit Alapozó programot, ami nagyon nagy segítségedre lesz.

Ajánlom figyelmedbe a jobb agyféltekés rajzolás módszer tanulása előtt! A tapasztalatok azt mutatják, hogy a négy plusz nap befektetése busásan megtérül számodra a siker és a végeredmény szempontjából!

TIPP!

Először juss el innen ide, és sokkal messzebre juthatsz az 5 napos jobb agyféltekés rajzolás tanfolyammal!

RajzMánia Grafit Alapozó  helyszín és időpontok

Azt mondják az “igazi” művészet megtalálni a boldogság állapotát!

A gyakorlott alkotók rendelkeznek egy olyan képességgel, hogy gyorsan tudnak olyan állapotba, kerülni amikor az alkotás folyamata kerül a fókuszba. Kizáródik a külvilág, szinte csak az alkotó és az alkotás van jelen.

Ebben az alapvetően relaxált stresszmentes alkotó folyamatban a látásmódod átalakul.

Ez az új látásmód az ellazult, relaxált tudatállapot és a megnövekedett figyelem révén fogja megmutatni neked azokat az apró sajátosságokat, amitől egy másfajta világ fog a szemed elé tárulni.

Ez az, amire a tapasztalt egy rajzoló képes, és amit te is meg fogsz tapasztalni!

Mivel a világból igazán annyit tudsz megismerni és jobban megérteni, amennyit alaposan megfigyelsz, így a rajzolás kiváló formája a megismerésnek. Már csak azért is, mert magas szintű figyelem koncentrációt igényel.

Lévén ahhoz, hogy igazi műalkotások kerülhessenek ki a kezed alól, olyan szintű megfigyelő képességre kell szert tenned, amivel nem csak az alkotói látásmódod tágíthatod ki, de kiszélesítheted a világról és az életről alkotott ismereteidet is!

Márpedig amiben a leginkább „művészként” kell megnyilvánulnod, az a saját életed. El kell mondanod, meg kell mutatnod, hogy megismerhessék a te személyes nézőpontodat. Azt, ahogyan te látod a világot.

Látni és láttatni: a műveiden keresztül kommunikálni! Ez az igazi művészet!

A rajztudás csak hab a tortán!

A jobb agyféltekés rajzolás gyakorlatok összetett hatása azt a célt szolgálja, hogy növelje önbizalmadat a döntéshozatalok és problémamegoldások során.

Az alkotás közben megtapasztalt élmények garantáltan hatással lesznek magabiztosságodra, önértékelésedre és a lényed egészére.

Ez pedig menthetetlenül ki fog hatni pozitívan a hétköznapjaidra is. Ha pedig tudatosan használod a felfedezett új megvalósítási képességedet, akkor az egész életed irányítását a kezedbe veheted.

Váltsd valóra az álmod, itt az ideje! Garantáljuk, hogy sikerrel jársz!

Az 5 nap igazi ajándéka

A jobb agyféltekés rajzolással a rajztechnikák mellett olyan alapvető zseniális látásmódbeli elveket fogsz a gyakorlatba ültetni, amitől:

  • a figyelmedet megtanulod koncentrálni egy még magasabb szinten!

  • megtanulsz élő, valós modellek alapján alkotni!

  • begyakorlod, hogyan tudod az alkotás folyamatában a legtöbbet kihozni magadból!

  • és persze megtanulod, hogyan kell leképezni a körülötted lévő világot művészi módon!

CashBack garancia

Ha te lennél az első, aki nem fejlődik semmit, visszakapod a teljes részvételi díjad!

Extra szakértői garancia

A tanfolyamot módszer kidolgozója által akkreditált oktatótól tanulhatod hitelesen.

Regisztrálj most és olyan AJÁNDÉKOKAT kapsz 89.080,-Ft értékben, ami hatékonyan megalapozza a sikeredet!

Mind kettőnk érdeke, hogy a lehető legjobb eredményt érd el. Ezért (ha még nem végezted el) megkapod ajándékba a 3 napos Grafit Alapozó workshopot! Online, vagy élő tanfolyam formában döntésed szerint.

Ha elvégezted, workshop díjával csökkentett áron, kedvezménnyel vehetsz részt a kurzuson!

53.200. Ft helyett AJÁNDÉK!

Életre szóló tagságot a MŰVÉSZBEJÁRÓ Gyorsítósáv csoportban, ahol  a tanfolyam után is kapcsolatban maradunk! Egy varázslatos csapatban kapsz segítséget attól akitől tanultál és azoktól, akik már csinálják!

A tagságodhoz pedig a Grafit Alapozó online videó lecke modulokat.

35.880. Ft helyett AJÁNDÉK!

Az 5 napos Jobb agyféltekés rajzolás workshop díja:

[easy-pricing-table id="15703"]

A tanfolyamot tartja: Bihari László vezető mentor

Betty Edwards akkreditált oktatójaként a célom, hogy ugyanúgy tanulhasd, ahogy azt a könyvében leírta és Ő maga is tanította. Hitelesen, kompromisszumok nélkül a maximumot megcélozva!

Jelentkezés a programra:

 
 
 
 

Általános információk:

Haladóknak Grafit eszközökkel!

Grafit Alapozó előképzettség szükséges!
Maximum 6 fős kiscsoportos oktatás.
Minden szükséges eszköz az árban.
5 nap csütörtöktől vasárnapig, 10:00-17:00-ig.
Alsó korhatár 14 év.

Minden szükséges eszköz a tanfolyamdíjban, az eszközök és alkotások a tanfolyam végén hazavihetők!

“Nehéz megfogalmazni a gondolataimat, élményeimet, érzéseimet, hiszen a napok során végig nagyon jól éreztem magam. A rajzolások alatt teljesen ki tudtam kapcsolni magamat, visszajött az, amit közel 25 éve nem tapasztaltam, éreztem! Nagyon boldog ember vagyok, hogy ezt az érzést visszakaptam. Köszönöm!”

Dr. Nemes Tamás, Budapest (www.ugyved.hu, szakmai vezető)

Várlak szeretettel a programon!

Bihari László a RajzMánia közösség alapítója, vezető mentor

A Jobb agyféltekés rajzolás módszer Betty Edwards által képzett oktatója

A Jobb agyféltekés rajzolás Akkreditált Magyar központ vezetője